És megindul a föld, és leszakad az ég,
És újra megolvad a szívemen a jég!
2. Fejezet
A tükör másik oldala
Hajnali fél 6 volt. Utam a könyvtárba vezetett immár harmadik napja. Három napja, hogy megkaptam az értesítőt. Az értesítőt arról, hogy a St. George Institute of Geology felkért egy kutatáshoz. A kutatás előző vezetője Carolien Theatcer. Vele kell majd együtt dolgoznom. Régen volt dolgom olyan nővel, aki a szakmámban dolgozik, és egy ilyen jelentőségteljes munkát mernek, és mertek rábízni. Érdekes lesz, mivel a hölgyemény ugyanazon a szakon végzett, mint én, és ő volt az egyedüli, aki a vizsgán nálam jobb helyen végzett, nem mellesleg, a férfiúi diáktársaim már akkor a lábai előtt hevertek. „Szeszélyes szőkeség” néven vált ismertté a nőket kedvelő csoportokban. Akkor nem gondoltam, hogy még lesz vele dolgom, most viszont egy nagy kihívás elé nézzek. Ezen gondolatok mellet értem el a könyvtárt. A könyvtárba belépve, pironkodva fogad Lucy.
- Jó reggelt, Mr. Gladstone! – mondta megilletődve.
- Jó reggelt, Lucy – mondtam, miközben egyenesen néztem zöld szemeibe és közelítettem a pult felé.
- Mint mindig, ma is korán ért ide – mondta, miközben elnézett a fejem mellett.
- Mint mindig, szépséged ragyogóbb a Napnál – bókoltam szemrebbenés nélkül, miközben elébe álltam, és kihúztam egy tincset az arcából.
- Kérem - dadogta –, kérem.
- Nyugodj meg – vágtam a szavába, közben magamban hozzátettem: Nyugodj meg, magadtól fogsz az ágyamba sétálni.
- Nyugodt vagyok. A lehető legnyugodtabb - mondta fejét félre fordítva, nehogy észrevegyem zavartságának jelét. Rákvörös az arca. Annyira kiszámíthatóak a nők… – És most, ha nem zavarja, mennem kell, mert még nagyon sok dolgom van – mondta egy oktávval magasabban, miközben eltipegett a leltárba.
- Lényegtelen, csak egy újabb csillogó trófea – mormogtam, miután már nem hallhatta.
A kis reggeli incidensemet követően, utam egyenes a könyvtár földrajzi részéhez vezetett. Egész estig ott töltöttem minden időmet, de semmit nem találtam.
- Ha mindig a könyvtárban üldögélek, akkor semmi hasznosat nem fogok találni. Ráérek akkor keresni, mikor már ott leszek – gondoltam.
Hazaérve csak a sötét lakás fogadott. Nem zavart, mivel már hozzászoktam. Évek óta senki nem várt haza, csak az üres lakás és néha egy levél a konyhában; nem panaszkodom, mert így szoktam meg, ez így van jól, ahogy van.
A lakás egyszerű elrendezésű volt. Nappali két darab fekete bőrfotellal és egy kis asztalkával. A TV is itt foglalt helyet. A nappaliból egy üveges ajtó vezetett a hálóba, ahol egy franciaágy foglalt helyet, mellette egy éjjeliszekrénnyel, a fal mellett egy kanapéval és egy üvegasztallal. A hálóból két ajtó nyílt, ami a WC-hez és a fürdőhöz vezetett. A fürdőben egy tusoló fülke és egy kisebb sarok kád volt, felette egy mosdókagylóval, egy kis szekrénnyel, amin egy tükör helyezkedett el. A nappaliból lehet eljutni a konyhába, amit csak egy kisebb angolos pult választott el a nappalitól. A konyhában egy konyhaszekrény, egy mosogató szárítóval, egy gáztűzhely és egy hűtő volt. A konyhába érve jutott eszembe, hogy reggeli szendvicsemen kívül, semmit nem ettem. A pulthoz lépve vettem észre, Mrs. Watson hagyott egy levelet, amiben történetesen az állt, hogy készített vacsorát, ami a hűtőben van és szeretne kivenni szabadságot a jövő hétre, csütörtöktől.
- Álljon csak meg a fáklyás menet. Fel kell hívnom, hogy még csütörtökön át kell jönnie, hogy rendet tegyen majd. Utána tőlem annyit pihenhet, amennyit csak akar, míg hazajövök – mormogtam, míg kivettem a vacsorát, ami gyrosból ált, majd beraktam a mikroba.
Mrs. Watson, a házvezetőnőm, idősödő özvegy hölgy volt, aki takarítással egészítette ki a nyugdíját. Kedves, rendszerető és szigorú nő. Kipillantottam a konyhából és megláttam, hogy Mary néni macskája, Hóci ugrott be a nyitott ablakon. Amióta itt lakom minden este meglátogatott, és itt töltött egy kis időt. Mindig megnyugtatott a jelenléte. Hóci egy gyönyörű birman cica volt. Mindig tartottam itthon macskatápot, amiből szedtem és vittem Hócinak, aki már ott ült a fotelomban. Elmosolyodtam, közben arra gondoltam, mi lenne velem itt nélküle esténként. Fernando szerint már elkélne nekem egy tartós kapcsolat, egy rendes, kedves, szép nő. De minek nekem ilyen nő, ha bármelyik másikat is megkaphatom? Röhejes, hogy ilyenen még el is gondolkozok néha. A vacsorám elfogyasztása után, Hócit az ablakon kiengedtem. Elindultam szobámba, és éjjeli szekrényemből elővettem egy évkönyvet. Kinyitottam a közepén, és lapoztam kettőt, az 52. oldalra. Végignéztem a képeken, azonban az ötödiknél elidőztem egy ideig. Carolien Thatcher, szőke haj, kék szem. Elbűvölő, belegondolva, ha őt sikerülne megszereznem a munka folyamán. Hmm… Elfogott vágy, hogy megszerezzem azt, amit eddig csak egy embernek sikerült. Ha ő meglesz, a legszebb trófeáim közé fogom sorolni, ami nem is lesz nehéz, tekintve, hogy még egyetlen egy nő sem akadt, aki elutasított volna, és nem került volna kezeim közé. Túl sokat nem változhatott az egyetem óta, egy kicsit teltebb, esetleg vékonyabb lehet, nőhetett a haja. De túl sok változást nem tudok elképzelni. Az évkönyvet visszaraktam a fiókom mélyére „fogom eleget látni fél évig” jelmondattal, és lefeküdtem aludni.
Reggel felkelve képek rohamoztak meg. Álmodtam, de csak lassan tisztul ki előttem, hogy miről is. Egy bárban voltam, épp iszogattam a pultnál, mikor egy vörös ruhában Carolien jött oda hozzám. Csodás éjszakát töltöttünk együtt álmomban. Már a gondolatra is elfogott a vágy, hogy már ma odautazzak.
Elkezdtem készülődni, ami alig vett igénybe tíz percet. A belvárosba indultam Mrs. Twisterhez. Odaérve csöngettem, de senki nem válaszolt.
- Biztos elment bevásárolni- gondoltam, és elindultam egy kisboltba, ahol be akartam bevásárolni, és egyúttal megtalálni Mrs. Twistert.
A boltban nem sok mindent vettem, csak mendegéltem a polcok közt. Amikor az édességek sorához értem, megláttam a nő pöttöm testalkatát. Kicsit nagyobbakat lépve, odamentem hozzá.
- Jó reggelt, Mrs. Twister – mondtam magam elé.
- Jó reggelt, Daniel – mormogta, fel sem nézve a polcokról. – Mi kéne, ha volna?
- Mrs. Twister, ha nem lenne gond, még csütörtökön átjönne a lakásomra kitakarítani?
- Miért? – kérdezte, miközben rám emelte tekintetét.
- Azért, mert csütörtökön kora reggel elutazom, és egy utolsó nagytakarítás nem ártana a lakásnak, de ha gond – tettem hozzá-, akkor kifizetem a plusz munkát.
- Hmm… Rendben. Akkor csütörtök délután megyek – mormogta. – Meddig leszel?
- Fél évig – révedezve mondtam.
- Rendben – mondta, miközben a polcról levett egy csomag béka formájú és zöldalma ízű gumicukrot-, de ne tegyél nagy rendetlenséget, mert nincs sok időm. Az unokáim egy teljes hetet lesznek itt, és nagyon kevés időm lesz az örökmozgók mellett.
- Nagyon hálás vagyok, Mrs. Twister! – mondtam egy hálás mosoly keretében.
- Rendben, csak hagyjál, mert már mennem kell – válaszolt bosszúsan.
- Viszlát, Mrs. Twister
- Rendben, kisfiam – mondta megint a polcokat vizslatva.
A boltból egyenesen hazamentem. Az utcán minden nő megnézett, egy- két megjegyzést is tettek a külsőmre. Nem nagyon figyeltem oda rájuk, mivel megszoktam már, hogy a nők szemében én a tökéletes férfi vagyok. Azt hiszik, hogy kedves, jó srác és szenvedélyes szerető. A három állításból a szenvedélyes szerető a legigazabb, de nem vagyok Casanova, csak egy férfi, aki imádja falni a nőket. Egyszerűen a testi vonzalom miatt.
Ahogy hazaértem, egy levél volt a postaládámban, ami Kath Gladstonenak szólt. Tehát a húgomnak küldték… A nappaliba lépve felbontottam, és elolvastam. Az egyik cég válaszolt neki, hogy talán felvennék, és a meghallgatás egy hét múlva lesz, Brüsszel belvárosában. Akkor a holnapi nap is be van táblázva. Ha bárki is ellátogatott hozzá, egy teljes napot kellett vele eltöltenie, mert a szabadulás egyszerűen lehetetlen. Kicsit hiperaktív a kedves hugicám, és lehetetlen leállítani. A munkahelyekről is többnyire ezen tulajdonsága miatt szokták kirúgni. Személy szerint, nem értem, hogy lehet köztünk rokoni kapcsolat, mert csak külsőre hasonlítunk egy kicsit, de ezen kívül semmi.
Elmélkedésemet követően egy kicsit TV-t néztem. BBC, CNN és egyéb adok műsorai között kapcsolgattam, de nem nagyon foglalkoztattak. Végig azon járt az eszem, hogy milyen élvezetes fél évben lesz részem. Új nők, új terep… Mindez számomra egy új kihívás, amit bűn volna visszautasítanom. Bűn, mert nem sokszor adódik olyan lehetőség, hogy egy gyönyörű, és egyben, egy okos nő kegyeibe férkőzzek.
Estéli gondolkozásomat mélyen magamba temettem, így feküdtem le aludni. Egy-két képen kívül többet nem álmodtam, viszont aludni… Reggel kilenc órakor keltem fel, nyúzottan, mint akit 1000 éves, legédesebb álmából kelesztettek fel. Egész nap csak a TV-t néztem. Egy- két élő természetműsoron is átmentem, mikor megláttam Carolien-t a TV-ben. Egy egyszerű bőrdzseki, kék ing, egy terepszín nadrág volt rajta, a haja kivasalva és kiengedve. A műsorban az aznapi kisebb földrengésről beszéltek, és az utcán kérték fel, hogy mondjon róla pár szót. A hangja selymes, bársonyos. Maga az egész lénye tökéletes. Abban a pillanatban elhatároztam, nem csak egyszerű trófeaként fogom számon tartani… Nem… Életem legjobb lépése lesz, bármi is történjék majd. A műsorra visszatérve, nagyon pontos meghatározásokat mondott róla, meg is említette, hogy éppen a Geológus Intézetből, vagyis a munkahelyéről érkezett, ezért tud ilyen pontos adatokkal szolgálni. Különös, nő létére milyen jól képzett. Az ő szájából még az a földrengés is egy nagy katasztrófának és egyben egy óriási csodának hangzott, olyan odaadóan mondta. A hangja azt az érzést kelesztette az emberben, mintha csoda történt volna, és mégis, amit mondott, ahogy mondta, ahogy körítette ezt az egész kis történetet, mintha eljött volna a világ vége. Bármit eltudna hitetni bárkivel, aki csak egy kicsit is hisz a szóbeszédnek, vagy egy képzett nő szavának. Ha nem tudtam volna, hogy csak egy gyenge földrengés, akkor biztos azt hittem volna, az egyik legnagyobb katasztrófa érte Anglia partvidékét. Míg ezt a témát boncoltam fel fejben, addig a műsornak vége lett, és egy csöpögős szappanopera kezdődött, amihez tényleg semmi kedvem nem volt, ezért a TV-t kikapcsoltam, és csak ültem a fotelban.
A nap további részében a húgom megjelent a levélért. Különös volt a jelenléte, mert hiperaktívsága és cserfessége nem látszott, kifejezetten szótlan volt. Rákérdeztem, hogy mi a baj, de csak hárított. Később még rájövök mi lehetett a baja, de a napnak már vége.
Sok új információval gazdagodtam egy csodáról.
- Jó éjszakát – búcsúztam a plafont bámulva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése