És megindul a föld, és leszakad az ég,
És újra megolvad a szívemen a jég!
1. Fejezet
A tükör egyik oldala
Hétfő reggel van. Utálom a hétfő reggeleket, minden olyan sietős, nincs egy szabad perc, mindenki ideges. Nem baj, ez van, ezt kell szeretni. Lassan kivánszorgok az ágyból, közben beletúrok a hajamba. Szabadnapom van, így végre pihenhetek itthon egy kicsit. Marg megkért, hogy vásároljak be, illetve új ruhákat is jó lenne venni, melyek strapabíróak; de mindenekelőtt a konyhába kell mennem egy erős kávéért. Lassan elkészülök és egy egyszerű nyári, fehér szaténruhát veszek fel. Irány a bevásárló körút. Mire mindent megveszek, elmúlik dél is, ezért bemegyek egy kávézóba könnyed ebédért. Egy újabb pohár kávé és kroaszan. Miközben eszek, meglátom Tiát. Ő a legjobb barátnőm, aki a változatos időbeosztásom mellet is kitart velem. Fogom az ebédnek alig nevezhető megmaradt kroaszant és odaülök mellé.
- Szia, Tia! – üdvözöltem kedvesen.
Felém fordul, megejt egy halovány mosolyt, ami hamar el is tűnik.
- Szia! Régen láttalak. Merre jártál ezúttal és mi jót csináltál? – kérdezte egy cseppnyi kíváncsisággal hangjában.
- Koppenhágában. Egy hét, de meguntam. Hihetetlen, mennyire nem szeretik, ha valaki nem dánul szólal meg. Gyorsan lerendeztem tanulmányaimat, leadtam, és végre itthon vagyok – sóhajtottam megkönnyebbülve.
- Értem. Találtatok valami érdekeset, vagy felesleges volt az egész? – érdeklődött, miközben rám pillantott teája felett.
- Feleslegesnek nem mondanám, de hasznosnak sem – húztam el a szám.
- Hmm. Mi történt, hogy így mondod? – kérdezte, miután az utolsó kortyot is kiitta a csészéjéből.
- Semmi. Csak a főnök kitalálta, hogy a kéreglemez elmozdult – mutogattam hevesen. -, miközben semmi köze sincs az elmozduláshoz, csak a műszer romlott el. Miután visszaértünk, megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy az a gép, amit annyira szeret, már olyan rossz, mint az öreg anyja térdkalácsa. Tudomást sem vett róla. Sőt eldöntötte, hogy csütörtökön vissza kell mennem egy társsal: Daniel Gladstonenal. – Egy sóhaj keretében elrévedtem a távolba.
- Mintha halottam volna már a nevét – nézet félre, elgondolkodva.
- Igazán? Jó lenne valami információ róla, mert fogalmam sincs, mennyire lehet jó – érdeklődve fordítottam irányába a fejem.
- Várjál, lehet, hogy láttam az egyik újság címlapján a nevét. Nem biztos – tette hozzá bizonytalanul, mikor meglátta, hogy a fejemet csapdostam az asztalhoz.
- Nem elég, hogy a főnőknél elásom magam, még ez is! Valaki, akiről az égvilágon semmit sem tudok, és még az is lehet, hogy jobb nálam. Már csak ez hiányzott - motyogtam, miközben a kroaszan utolsó falatait ettem.
- Ne aggódj. Lehet, csak összetévesztem valakivel – próbált nyugtatni.
- Remélem, mert ha nem, akkor elástam magamat. Mindegy, lassan mennem kell. Megígértem Margnak, hogy rendbe rakom a lakást, vacsorát is készítek és még ki is kell találnom, hogy mit főzzek. Ráadásul valaminek utána kell néznem a könyvtárban – mondtam, miközben elővettem a tárcámat.
- Rendben, majd hívlak, ha megtudok valami jó kis sztorit – kacsintott rám.
- Hát… Igazán rám férne – ejtettem meg egy gyenge mosolyt.
- Akkor sok szerencsét a főzéshez, és fel ne robbantsd a házat! – nézett rám pajkos mosollyal szája szegletében.
- Haha. Csak egyszer robbant fel a pite – mondtam felháborodással a hangomban fűszerezve gyenge mosollyal.
- Jól van, csak viccelek, próbállak jobb kedvre deríteni – mentegetőzött, miközben a mosoly nem hervadt le ajkairól.
- Köszönöm. De most már tényleg megyek. Szia! – köszöntem el egy erőteljes, szívből jövő mosollyal.
- Szia – mondta, miközben intet a kezével.
Felállok, felveszem a táskám, a pulthoz állok és fizetek. Újabb úti célom a könyvtár, hátha találok valami érdekeset Koppenhága földrétegeiről és nem utolsó sorban, valami cikket az új társamról. A könyvtárba érve kedvesen köszönt Mr. Herbert.
- Örülök, hogy újra itt jársz, Carol – fordult irányomba.
- Én is örülök, Mr. Herbert. A segítségét szeretném kérni. Egy bizonyos Daniel Gladstoneról kellene egy kevéske információ, tud segíteni? – mondtam nagy, boci szemekkel körítve.
- Neked mindig, Carol. Pontosan milyen információra lenne szükséged? – nézett rám megenyhülve.
- Hmm, arról kellene, hogy eddig hol dolgozott, hogy mennyire ismert és bírálták-e rosszra a munkáját – mondtam buzgón.
- Rendben. Meglesz, úgy szerdára. Más valamire nincs szükséged? – kérdezte, miután leírta, mit is szeretnék tudni.
- A többit magam is megoldom. Köszönöm. - De már alig hallotta, mert eltűntem a sorok közt.
Földrajz. Földrajz. Meg is van: Koppenhága. „Koppenhágai földkéreg”, „Óceáni kéreg”, sorolja az összes könyv, de ezen kívül semmi említésre méltót nem találok. Ilyen nincs; mindegy, a kutatásaimmal hasznosabb dolgokat fogok lelni biztos. A könyveket a helyére rakom. Indulnék, de Mr. Herbert megállít.
- Carol, várj egy picit, azt hiszem, találtam valami érdekeset – mutatott felém egy újságot.
- Igen? – Vajon mit, találhatott? Reméltem, nem lesz igaza Tiának.
- Találtam egy cikket, amiben az áll - mondta, mire megállt bennem az ütő. –, hogy Belgiumban él, rá volt bízva a „Belgiumi földmozgások és változások” vizsgálása. Egy interjú is van benne, amiben azt nyilatkozta, hogy a vizsgáját a Londoni UCL-ben tette le és a második legjobbként végezte az egyetemet 2003-ban. Más érdekesnek mondhatót nem látok a cikkben. – Láthatóan elgondolkodott. - Carol, te is 2003-ban végeztél, és te voltál a legjobb, igaz? – nézett rám jelentőségteljesen.
- Igen – feleltem zavartan. – Akkor a tanulmányi ismeretei ugyanazok, mint nekem, csak jobb állást kapott. Mr. Herbert, a róla szóló cikket hazavihetem?- néztem rá kérdőn.
- Persze, vigyed, de hozd vissza, és vigyázz rá – említette a megszokott mondatot.
- Persze, Mr. Herbert. Tudja, hogy nyugodtan rám bízhatja – feleltem kedvesen.
- Igen, de nem árt az elővigyázatosság! – pillantott fel a papírókból egy mosollyal.
- Rendben – megejtetem egy elnéző mosolyt. - Most már mennem kell és nagyon köszönöm a segítséget, még holnap eljövök. Viszontlátásra!
Sose fog megváltozni; e gondolat közben nyitom ki a cikknél az újságot és belekukkantok. Daniel Gladstone. Most már nem is vagy egy nagy kérdőjel!
Hazaérve elkezdek készíteni egy könnyed sushit, Marg szereti és én is. Fél óra múlva hazaér. Csendben elfogyasztjuk a vacsorát. Utána menne aludni, de megállítom és az újságot, a cikknél kinyitva, elé tolom.
- Marg, véletlen nem ismerős neked ez a kép? – kérdeztem mélyen a szemébe nézve, hátha látok valami árulkodó jelet.
- Hmm. Mintha láttam volna már valahol – nézte elmerengve.
- Én is erre gondoltam. Az irodámban, de nem fér a fejembe, hogy hol – néztük szüntelen.
- Nem tudom. De ne rágódj ezen, ráérsz erre holnap is – mondta és rám néz.
- Igen, igazad van. Jó éjt, Marg – köszöntem el halkan egy sóhaj kíséretében.
- Jó éjt, Carol – mondta és elmegy a szobájába.
Elköszönésünk után az újságot összecsukom és elindulok a szobámba. Tiának igaza volt. De nem baj, ha törik, ha szakad, rájövök honnan is vagy olyan ismerős, Daniel Gladstone.
Ezekkel a gondolatokkal tértem álomra, s nem is olyan sokára megtudom, milyen is ő.
És újra megolvad a szívemen a jég!
1. Fejezet
A tükör egyik oldala
Hétfő reggel van. Utálom a hétfő reggeleket, minden olyan sietős, nincs egy szabad perc, mindenki ideges. Nem baj, ez van, ezt kell szeretni. Lassan kivánszorgok az ágyból, közben beletúrok a hajamba. Szabadnapom van, így végre pihenhetek itthon egy kicsit. Marg megkért, hogy vásároljak be, illetve új ruhákat is jó lenne venni, melyek strapabíróak; de mindenekelőtt a konyhába kell mennem egy erős kávéért. Lassan elkészülök és egy egyszerű nyári, fehér szaténruhát veszek fel. Irány a bevásárló körút. Mire mindent megveszek, elmúlik dél is, ezért bemegyek egy kávézóba könnyed ebédért. Egy újabb pohár kávé és kroaszan. Miközben eszek, meglátom Tiát. Ő a legjobb barátnőm, aki a változatos időbeosztásom mellet is kitart velem. Fogom az ebédnek alig nevezhető megmaradt kroaszant és odaülök mellé.
- Szia, Tia! – üdvözöltem kedvesen.
Felém fordul, megejt egy halovány mosolyt, ami hamar el is tűnik.
- Szia! Régen láttalak. Merre jártál ezúttal és mi jót csináltál? – kérdezte egy cseppnyi kíváncsisággal hangjában.
- Koppenhágában. Egy hét, de meguntam. Hihetetlen, mennyire nem szeretik, ha valaki nem dánul szólal meg. Gyorsan lerendeztem tanulmányaimat, leadtam, és végre itthon vagyok – sóhajtottam megkönnyebbülve.
- Értem. Találtatok valami érdekeset, vagy felesleges volt az egész? – érdeklődött, miközben rám pillantott teája felett.
- Feleslegesnek nem mondanám, de hasznosnak sem – húztam el a szám.
- Hmm. Mi történt, hogy így mondod? – kérdezte, miután az utolsó kortyot is kiitta a csészéjéből.
- Semmi. Csak a főnök kitalálta, hogy a kéreglemez elmozdult – mutogattam hevesen. -, miközben semmi köze sincs az elmozduláshoz, csak a műszer romlott el. Miután visszaértünk, megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy az a gép, amit annyira szeret, már olyan rossz, mint az öreg anyja térdkalácsa. Tudomást sem vett róla. Sőt eldöntötte, hogy csütörtökön vissza kell mennem egy társsal: Daniel Gladstonenal. – Egy sóhaj keretében elrévedtem a távolba.
- Mintha halottam volna már a nevét – nézet félre, elgondolkodva.
- Igazán? Jó lenne valami információ róla, mert fogalmam sincs, mennyire lehet jó – érdeklődve fordítottam irányába a fejem.
- Várjál, lehet, hogy láttam az egyik újság címlapján a nevét. Nem biztos – tette hozzá bizonytalanul, mikor meglátta, hogy a fejemet csapdostam az asztalhoz.
- Nem elég, hogy a főnőknél elásom magam, még ez is! Valaki, akiről az égvilágon semmit sem tudok, és még az is lehet, hogy jobb nálam. Már csak ez hiányzott - motyogtam, miközben a kroaszan utolsó falatait ettem.
- Ne aggódj. Lehet, csak összetévesztem valakivel – próbált nyugtatni.
- Remélem, mert ha nem, akkor elástam magamat. Mindegy, lassan mennem kell. Megígértem Margnak, hogy rendbe rakom a lakást, vacsorát is készítek és még ki is kell találnom, hogy mit főzzek. Ráadásul valaminek utána kell néznem a könyvtárban – mondtam, miközben elővettem a tárcámat.
- Rendben, majd hívlak, ha megtudok valami jó kis sztorit – kacsintott rám.
- Hát… Igazán rám férne – ejtettem meg egy gyenge mosolyt.
- Akkor sok szerencsét a főzéshez, és fel ne robbantsd a házat! – nézett rám pajkos mosollyal szája szegletében.
- Haha. Csak egyszer robbant fel a pite – mondtam felháborodással a hangomban fűszerezve gyenge mosollyal.
- Jól van, csak viccelek, próbállak jobb kedvre deríteni – mentegetőzött, miközben a mosoly nem hervadt le ajkairól.
- Köszönöm. De most már tényleg megyek. Szia! – köszöntem el egy erőteljes, szívből jövő mosollyal.
- Szia – mondta, miközben intet a kezével.
Felállok, felveszem a táskám, a pulthoz állok és fizetek. Újabb úti célom a könyvtár, hátha találok valami érdekeset Koppenhága földrétegeiről és nem utolsó sorban, valami cikket az új társamról. A könyvtárba érve kedvesen köszönt Mr. Herbert.
- Örülök, hogy újra itt jársz, Carol – fordult irányomba.
- Én is örülök, Mr. Herbert. A segítségét szeretném kérni. Egy bizonyos Daniel Gladstoneról kellene egy kevéske információ, tud segíteni? – mondtam nagy, boci szemekkel körítve.
- Neked mindig, Carol. Pontosan milyen információra lenne szükséged? – nézett rám megenyhülve.
- Hmm, arról kellene, hogy eddig hol dolgozott, hogy mennyire ismert és bírálták-e rosszra a munkáját – mondtam buzgón.
- Rendben. Meglesz, úgy szerdára. Más valamire nincs szükséged? – kérdezte, miután leírta, mit is szeretnék tudni.
- A többit magam is megoldom. Köszönöm. - De már alig hallotta, mert eltűntem a sorok közt.
Földrajz. Földrajz. Meg is van: Koppenhága. „Koppenhágai földkéreg”, „Óceáni kéreg”, sorolja az összes könyv, de ezen kívül semmi említésre méltót nem találok. Ilyen nincs; mindegy, a kutatásaimmal hasznosabb dolgokat fogok lelni biztos. A könyveket a helyére rakom. Indulnék, de Mr. Herbert megállít.
- Carol, várj egy picit, azt hiszem, találtam valami érdekeset – mutatott felém egy újságot.
- Igen? – Vajon mit, találhatott? Reméltem, nem lesz igaza Tiának.
- Találtam egy cikket, amiben az áll - mondta, mire megállt bennem az ütő. –, hogy Belgiumban él, rá volt bízva a „Belgiumi földmozgások és változások” vizsgálása. Egy interjú is van benne, amiben azt nyilatkozta, hogy a vizsgáját a Londoni UCL-ben tette le és a második legjobbként végezte az egyetemet 2003-ban. Más érdekesnek mondhatót nem látok a cikkben. – Láthatóan elgondolkodott. - Carol, te is 2003-ban végeztél, és te voltál a legjobb, igaz? – nézett rám jelentőségteljesen.
- Igen – feleltem zavartan. – Akkor a tanulmányi ismeretei ugyanazok, mint nekem, csak jobb állást kapott. Mr. Herbert, a róla szóló cikket hazavihetem?- néztem rá kérdőn.
- Persze, vigyed, de hozd vissza, és vigyázz rá – említette a megszokott mondatot.
- Persze, Mr. Herbert. Tudja, hogy nyugodtan rám bízhatja – feleltem kedvesen.
- Igen, de nem árt az elővigyázatosság! – pillantott fel a papírókból egy mosollyal.
- Rendben – megejtetem egy elnéző mosolyt. - Most már mennem kell és nagyon köszönöm a segítséget, még holnap eljövök. Viszontlátásra!
Sose fog megváltozni; e gondolat közben nyitom ki a cikknél az újságot és belekukkantok. Daniel Gladstone. Most már nem is vagy egy nagy kérdőjel!
Hazaérve elkezdek készíteni egy könnyed sushit, Marg szereti és én is. Fél óra múlva hazaér. Csendben elfogyasztjuk a vacsorát. Utána menne aludni, de megállítom és az újságot, a cikknél kinyitva, elé tolom.
- Marg, véletlen nem ismerős neked ez a kép? – kérdeztem mélyen a szemébe nézve, hátha látok valami árulkodó jelet.
- Hmm. Mintha láttam volna már valahol – nézte elmerengve.
- Én is erre gondoltam. Az irodámban, de nem fér a fejembe, hogy hol – néztük szüntelen.
- Nem tudom. De ne rágódj ezen, ráérsz erre holnap is – mondta és rám néz.
- Igen, igazad van. Jó éjt, Marg – köszöntem el halkan egy sóhaj kíséretében.
- Jó éjt, Carol – mondta és elmegy a szobájába.
Elköszönésünk után az újságot összecsukom és elindulok a szobámba. Tiának igaza volt. De nem baj, ha törik, ha szakad, rájövök honnan is vagy olyan ismerős, Daniel Gladstone.
Ezekkel a gondolatokkal tértem álomra, s nem is olyan sokára megtudom, milyen is ő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése